Visszaemlékezés Ernelakról

  A Teljes történet középső kötete az Ernelaki Monarchiában játszódik, ám még idejekorán, az első kötetben lehet olvasni arról, miképpen mesélt Myrradha, a szerencsevadász Monteris édesanyja visszaemlékezésében erről az országról. „Anyja, Myrradha, valaha a bámulatosan hangzó történetekkel teli Ernelakból Amurába költözött. Sokat mesélt neki az ott levő tájakról, melyeknek varázsa még a jelenben is nagy … More Visszaemlékezés Ernelakról

Hírdetés

Napkelte

Elérkezett a valódi napkelte ideje A holdsarló fénye című regényem számára. Igen, e nap, július 25. jelenti a könyv tényleges születésének időpontját, hiszen ez ideig még sohasem jelent meg teljes egészében a nyilvánosság előtt. A mai napon lenne édesanyám születésnapja is. Sok mérföldkövet hagytunk magunk mögött a könyv és én, amíg eljutottunk eddig a pontig, … More Napkelte

Hajnal

Blogom utolsó bejegyzésének a Pirkadat címet adtam, a jelenlegi bejegyzést pedig Hajnalnak kereszteltem el – abból kifolyólag, mert érezhetően közeledik alkotásom számára a napfelkelte, a tényleges születés. Utoljára még arról olvashattatok, hogy szándékomban áll megjelentetni A holdsarló fénye regényét e-könyvként, teljes egészében. Most arról írok, hogy rövidesen valóban megjelenik. Előzmények Kapcsolatba léptem és tárgyaltam egy … More Hajnal

Pirkadat

Hosszú ideje nem írtam bejegyzést a blogomba. Valóban hosszú ideje… Úgy gondolom, túl sokat vártatok már arra, hogy megismerjétek A holdsarló fénye történetének egészét, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom még ebben az évben, mégpedig a terveim szerint rövidesen teljességgel megosztani veletek. Amint egykor már írtam, a 2013 nyarától 2015 nyaráig tartó „nagy átdolgozást” követően lehetőségeket … More Pirkadat

A guardianok

A guardianokról szóló leíró részlet a könyvből: „Az uralkodónak ekkor eszébe jutott valami, amit feltétlenül meg akart kérdezni: – Mondd csak, Acamantor, kik okozták azt a fergeteges havazást Ernelak északnyugati csücskében, miután a megbízottaink távoztak a Birodalomból? A főmágus hosszasan hallgatott, szemei most sötéten néztek az uralkodó kíváncsi tekintetébe. – Tudom, felség, azt gondolod, hogy … More A guardianok

Vívódások

Hónapok teltek el, amióta befejeztem a munkát A holdsarló fénye átdolgozott kötetén. Korábban úgy terveztem, hogy a könyvet idén karácsonyra a kezetekben tarthatjátok majd, most viszont már látom, hogy ez nem fog megtörténni. Csalódott vagyok, és zilált. Nem jelenthetem ki, hogy mindent megtettem a kiadás érdekében, mert ha ezt mondanám, akkor valótlanságot állítanék. Miközben a … More Vívódások

Nyomtatott könyv vagy e-book?

A holdsarló fénye nyomtatott kiadásának az egyik legnagyobb akadálya a nyomdaköltség, akár kiadó tervezné megjelentetni a könyvet, akár magánszemélyként készülnék magánkiadású publikálásra. Egy közel ezer oldalas kézirat, amelyben a szavak száma már-már megközelíti a félmilliót, bizony kihívást jelenthet sok vállalkozó számára. Mivelhogy manapság kezd tért hódítani az elektronikus könyv, azaz az e-book fogalma, magam is … More Nyomtatott könyv vagy e-book?

A holdsarló fénye illusztrációi

Szép nyárvégi napot kívánok nektek! Arra gondoltam, megosztom veletek, milyen illusztrációk is szerepelnek majd a könyv végén található függelékben. Elképzelhető, hogy valamelyiket még kicseréljük vagy átdolgozzuk, de legyen itt számotokra egy kis kedvcsináló összefoglaló. Egy égitest rajzát mellékeltem az asztrológiai fogalmakhoz, egy légiós sisakot a hadviselés szárazföldi különítményeihez, egy vitéz lovagot a harcos és lovagi … More A holdsarló fénye illusztrációi

Mindegy, hogy mit olvas az ember?

Így is feltehettem volna a kérdést: mit érdemes olvasni? Ahhoz, hogy eljussunk a válaszig, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy miért is olvasnak manapság az emberek. Hajdanában még nem volt mozi, televízió, sőt még rádió sem, így a korabelieknek feltehetően a könyv nyújtotta az egyik legnagyobb kikapcsolódási formát. Nem véletlen, hogy a klasszikus szépirodalmi művek eredete a … More Mindegy, hogy mit olvas az ember?

Mi az ihlet? Hogyan érdemes írni?

Szép napot, kedves olvasóim! Kicsit hűvösebbre fordult az idő. Egy ideje nem töltöttem fel új tartalmat a blogomba, mert elfoglaltságaim miatt nem jutott időm arra, hogy összeszedetten írjak. Márpedig, legyen szó bármiről, ha nem fókuszálok rá arra, amit cselekszem, akkor általában nem úgy sikerül, ahogyan szeretném. Talán ti is így vagytok ezzel. Ha leülök írni, … More Mi az ihlet? Hogyan érdemes írni?