Üdvözöllek benneteket e forró nyári napon!
Azon elmélkedtem, hogy e blog potenciális látogatói közül talán nem mindenki ismeri A holdsarló fénye történetét, így szereplőit sem, továbbá a regény felújított változatában sok, korábban anonim karakter is identitást kapott. Ezért úgy döntöttem, írok egy bejegyzést vagy megkezdek egy bejegyzés-sorozatot a szereplőkről.
A könyvben körülbelül száz szereplő jelenik meg név szerint. Találhatunk közöttük uralkodókat, befolyásos egyéneket, kormányzókat, nagyhatalmú varázslókat, katonatiszteket, misztikusokat, de ugyanígy közembereket is, amilyen kezdetben a történet öt főhőse is. Egyes mellékszereplők személyisége egészen szürkének tűnhet, ugyanakkor másoké rendkívül színes lehet.
Főszereplők
A főhősök részben saját döntéseik közvetlen következményeként, másrészt látszólag véletlenül találkoznak össze, formálnak csapatot és sodródnak egyazon irányba, egy közös cél felé. Olykor eleinte még egymásban sem bíznak meg, bár a kezdeti bizalmatlanságot fokozatosan feloldja az idő és a közös megpróbáltatások, melyekben gyakorta bajtársként kell kiállniuk egymás mellett a további előrehaladásért vagy éppenséggel a puszta túlélésért. Időnként kénytelenek tervet kovácsolni, melynek kivitelezése bizony nem mindig jár sikerrel, így nemegyszer kényszerülnek elképzelésük megváltoztatására vagy pályájuk módosítására. Mindeközben erősödik közöttük a bajtársi szellem.
- Antor Misoth – 24 éves, középmagas, vékony testalkatú tolvajharcos az Amurai Királyságból. Gyermekként Feloma város árvaházának növendéke, kamaszként egy vándorcirkusz akrobatája, felnőttként pedig Abanassaria helyi Tolvajszövetségének egyik ügynöke. Változatos életéből adódóan igencsak sok képzettségre tesz szert, melyeket későbbi nehéz helyzetekben is képes kamatoztatni. Jól forgatja a rövid pengéjű fegyvereket és az álkulcsokat; ügyesen mászik fel különféle magaslatokra, jól egyensúlyoz a kötélen; fürgén, mégis szinte nesztelenül oson; ismeri a szerencsejátékokat és az alvilág nyelvét, továbbá zsonglőrködésben sem utolsó. Tolvajláshoz jobbára csak szükségből folyamodik.
- Elvana Joué – 22 éves, szőke hajú, szilaj, de ugyanakkor zárkózott természetű íjász amazon az Ernelaki Monarchiából. Fiatalon hazája és Botar területén kalandozik, általában magányosan. Nemegyszer kerül szorult helyzetbe, és ezek az alkalmak megacélosítják. Vándorlásai során megismerkedik a Katinu Rend egyik tagjával, aki egy ideig tanítójává válik, és akit Elvana később is mesterének tekint. A lány a Birodalomba jutva megismeri az uralom szigorát és az ottani sötét rendek kegyetlenségét. Tapasztalatai keménnyé alakítják; olyasvalakivé, aki sohasem adja fel a küzdelmet.
- Kyranda hon Lothomar – A Donarói Egyetem rendkívül csinos és intelligens, 24 éves varázslónője. Akárcsak Antor, gyermekként a felomai árvaház növendéke, kamaszlányként pedig ideiglenesen egy vándorcirkusz tagja, ahol nagybátyja, Theomor hon Lothomar rátalál. Theomor rövidesen pártfogásába veszi a lányt, és bejuttatja a varázslóiskolába. Kyranda az elkövetkező nyolc évben a mágia tudományának szenteli magát és szinte egyfajta elzárkózásba vonul. Bár csillapíthatatlan tudásszomja és folytonos szorgalma által rendkívüli tudásra tesz szert, ez idő alatt megismeri a magányosság melankolikus, olykor fojtogató érzését.
- Monteris Goldoran – Ernelaki származású, de amurai születésű, 25 éves szerencsevadász, bárd, poéta és álmodozó. Az eredeti nevén Eldhar Kazymuiként számon tartott vagabundus dalnok ékesszólásáról ismert; több nyelven is beszél (bár nem annyira, mint egy poliglott); jártas az arisztokratikus körök által megkövetelt etikettben; kiválóan énekel, és nem veti meg a szépet. Kedveli a szerencsejátékokat, és a kreatív vállalkozói szellem is a sajátja. Udvarló, illetve szoknyavadász hódító körútjai során gyakran bajba sodródik.
- Morghan Toros – Szülők nélküli, későn érő, 17 éves tanítvány. A kamasz a tolvajmesterség elsajátításának szándékával kerül az abanassariai Tolvajszövetség közelébe, ahol megismerkedik az őt párfogásába vevő Antorral. Első komolyabb tolvajlási próbálkozása alkalmával lebukik, s Feloma kazamatájába, a hírhedt Gonorol kapitány kezei közé kerül. Morghan csintalan, gyerekes, de felnőtté válása során esetenként másoknál sokkal józanabb és megfontoltabb.
Az öt főhőst időnként nagyhatalmú személyek, útitársak és más mellékszereplők segítik, gátolják vagy éppenséggel ignorálják. Terveim szerint róluk majd egy másik alkalommal írok beszámolót.
Köszönöm, hogy velem tartottatok…