Mi az ihlet? Hogyan érdemes írni?

Szép napot, kedves olvasóim!

Kicsit hűvösebbre fordult az idő. Egy ideje nem töltöttem fel új tartalmat a blogomba, mert elfoglaltságaim miatt nem jutott időm arra, hogy összeszedetten írjak. Márpedig, legyen szó bármiről, ha nem fókuszálok rá arra, amit cselekszem, akkor általában nem úgy sikerül, ahogyan szeretném. Talán ti is így vagytok ezzel.

Ha leülök írni, akkor szeretek olyan témakörről írni, amelyben otthonosan mozgok, vagy amit ismerek. Persze, ha az ember nem pusztán szakkönyveket ír, akkor tanácsos valamilyen szinten minden téren legalább általános szintű műveltséget birtokolnia/szereznie, máskülönben maga az szöveg valamelyik részében a hitelességét veszítheti. A hitelesség viszont, véleményem szerint, fontos tényező.

Amennyiben valaki fiktív történetet ír, elképzelhető, hogy nagyobb mozgásteret kap, de ez magától a cselekmény részletességétől és tartalmától, valamint a szereplők kidolgozottságától is függ.

Egy jól kidolgozott karakternek bizony nem csupán külseje, hanem tartalmas személyisége is kellene, hogy legyen. Épp emiatt a szerzőnek tanácsos a mindennapi élettel kapcsolatos kellő tapasztalattal rendelkeznie, sőt egy kis adag pszichológiai szakértelem sem jelent hátrányt.

Amennyiben a történet a mi világunkon játszódik, akkor történelmi és földrajzi ismeretek sem mellőzhetők; hiszen ha például – tételezzük fel – Párizsba helyezem az eseményeket, ez esetben nem árt tudnom, hogy ott van a Szajna, a Louvre és a Notre Dame, és emellett valószínűleg Napoléon Bonaparte, Richelieu, Pasteur vagy éppenséggel Sarkozy vagy Platini személyéről sem árt tudnom. Természetesen a cselekményről való elképzelés, valamint a történések korszaka nagyban befolyásolhatja azt, hogy pontosan mit és miről kell tudnia az írónak. Így esetenként kutatásokat sem árt végeznie.

A történelmi és földrajzi tudás kitalált világon zajló fiktív történetek esetében sem elhanyagolható, ugyanis e tudásból lehet deriválni új földrajzi helyszínek és történelmi események egész sorát.

Ha a szerző járatos a fizikában, akkor elméletileg hitelesebben tudja leírni az akcióval teli eseményeket, melyekben a gravitáció, a centrifugális vagy a centripetális erő, a légellenállás, az extrém hőmérséklet, a vákuum stb. valamelyike helyet kaphat.

Külön érdekes helyet kap az idő relativitása, ugyanis bizonyos felfokozott helyzetekben előfordulhat, hogy egy hős elméjében rengeteg dolog játszódik le mindössze néhány pillanat alatt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy kellő gyakorlással egy személy olyan műveletek végrehajtására is szert tehet, melyek átlagember számára nemigen lehetségesek. Nézzük csak meg a buddhista shaolin szerzeteseket, az élsportolókat vagy a Guinness Rekordok Könyvének számtalan szereplőjét!

Sorolhatnám még, mi mindent érdemes a szerzőnek ismernie. Kémiai tudással például pirotechnikai jelenetekről írhat hitelesen, a harcműveszet ismeretében pedig valós küzdelmeket mutathat be a könyvében. De a tudás csak az egyik kulcsfontosságú tényező, mégpedig a kisebb. A tudás egyfajta fűszer, amely zamatot adhat egy egyébként jól megírt történetnek.

A másik kulcsfontosságú tényező maga a képzelet, mely megfelelő tudással támogatva – akár egy katalizátor –, maga az ihlet forrása. Mi is az ihlet?

IhletIhlet alatt én egyfajta kiteljesedési vágyat értek, amely különös hajtóerővel serkenti a szinte extázisba esett alkotót művének formába öntésére. Olyasféle megtapasztalás ez, mintha a hajó vitorlájába belekapna a szél, és magával ragadná, a kívánt kikötő felé terelve a kapitányt és legénységét. A megihletett művész számára már nem is munka az alkotás, szinte benne él a műben. Az író, bár írás közben még nincs feltétlenül tisztában a cselekmény apró részleteivel, ismeri a háttérvilág legkisebb rezdüléseit is, tud a háttérben zajló eseményekről, és szinte érzi mindegyik karakterének a teljes lelkivilágát, motivációját, azután pedig ennek alapján veti papírra a szereplők reakcióit, harmonikusan összehangolván azokat a kibontakozó eseményekkel. Így rajzolódik ki egy hiteles mese.

Amiképp a szobrász vagy a festő is először műtárgya alapját készíti el, akképpen egy prózai történetnek is először az éles körvonalai jelennek meg. Ha az író elégedett ezzel az alappal, akkor hozzálát a részletek kidolgozásához, az általános szerkesztéshez, az esetleges nyelvi és stilisztikai hibák kijavításához, az egymásra utalások pontosításához, továbbá potenciálisan bővítést ír. Ezek a feladatok többsége komoly odafigyelést és nemegyszer erőfeszítést igényel. Érdemes külön figyelmet szentelni annak, hogy el ne vesszünk a részletekben. Természetesen nem baj az, ha a szerző részletesen ír, de adjon időt az olvasónak arra, hogy megeméssze az összes információt. Máskülönben aligha követhető a cselekmény.

Szerintem úgy érdemes írni, hogy magunkat adjuk, mert ehhez értünk legjobban; minden más alakoskodás lenne. Minden ember valamiben különleges. Épp ezért azt tanácsolom, hogy arról írjunk, amiben különlegesek vagyunk, mert így tudunk valami különlegeset adni az olvasóknak, és ők ezért fogják szeretni az írásunkat. Ha képesek vagyunk rá, vigyünk az írásunkba szellemi táplálékot, mert manapság hiány van belőle a világban. Mindenekelőtt azonban, ismétlem, adjuk önmagunkat!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s