Vívódások

Hónapok teltek el, amióta befejeztem a munkát A holdsarló fénye átdolgozott kötetén. Korábban úgy terveztem, hogy a könyvet idén karácsonyra a kezetekben tarthatjátok majd, most viszont már látom, hogy ez nem fog megtörténni.

Csalódott vagyok, és zilált. Nem jelenthetem ki, hogy mindent megtettem a kiadás érdekében, mert ha ezt mondanám, akkor valótlanságot állítanék. Miközben a mű átdolgozásakor két éven keresztül teljes erőbedobással küzdöttem, a kiadással kapcsolatos közel fél évnek csupán az elején voltam igazán aktív. Az igazság az, hogy nem is tudtam, hogyan kezdjek hozzá e feladathoz, és a kezdeti sikertelenségeket elerőtlenedés, majd hanyatlás követte. Miután sehonnét sem kaptam segítséget, elvesztettem a célt, és kifulladtam.

Megkeresésemre a kiadók nagy részétől egyáltalán nem kaptam választ. Mindössze két helyen fogadták elbírálásra a kéziratot, de mindkét helyről rövidesen úgy nyilatkoztak, hogy nem tudják vállalni a kiadását. Megindoklást ugyan egyik helyről sem kaptam, de feltételezem, hogy a könyv terjedelmével volt gondjuk. A magánkiadást is fontolóra vettem, így felkerestem egy ilyen profilú kiadót, de mint kiderült, egy ekkora szöveg kinyomtatásához – akár alacsonyabb példányszámban is – tetemes összegre lenne szükség, melynek talán csak egyötöde állt akkor és pillanatnyilag a rendelkezésemre. Levelet írtam a Magyar Kulturális Alap igazgatóságának, hogy érdeklődjek a pályázati feltételekről, ám feleletet azóta sem kaptam. Fontolóra vettem az igény szerinti nyomtatást is, de úgy a könyv önköltségi árát tízezer forint feletti összegre számította a kiadós, ez pedig sokak számára nagy pénzkiadást jelentene (holott egy mozijegy, egy koncertjegy vagy éppenséggel egy uszodai belépő sem olcsó). Maradt az elektronikus könyvkiadás, azaz az ebook publishing lehetősége. Miután érdeklődtem az elektronikus kiadással foglalkozó legnagyobb magyar kiadónál, kiderült, hogy a regény ebookos kiadásáért cserébe egy igencsak kedvezőtlen szerződést kellene kötnöm velük, mely által hosszú évekig kizárólagos jogot formálnának az anyagra és a vele kapcsolatos mindennemű tevékenységre, mint amilyen például a műfordítás, az átdolgozás, a megfilmesítés stb. Ezt nem tudtam elfogadni.

Két évet töltöttem el azzal, hogy csiszoljam a művet, és most amikor már tovább kellene lépnem, hogy újat alkothassak, miközben ti végre elolvashatnátok a történetet, egyszerűen megállt a szerkezet. Nem tudom, kihez forduljak, merre lépjek, miközben a tartalékaim sem tartanak ki örökké. Lassan arra kényszerülök, hogy olyasvalamivel foglalkozzak, amihez nem kell semmiféle kreativitás. Nem írhatok többé mesét, hőstörténetet, nem vihetem el az olvasókat egy másik világba, ahol elkápráztathatom őket, és elfelejthetik evilági panaszaikat, legalább egy időre.

Úgy tűnik, két csoport létezik Magyarországon: az egyik tagjainak nincs befektetni való tőkéje, a másik tagjai viszont nem mernek kockázatot vállalni, mert félnek, hogy elveszítik azt, amijük van. A rizikóvállalás kerülése egyrészt érthető is, miután némi utánajárást követően világossá vált előttem, hogy a terjesztők újabban az általuk forgalmazott könyvek árának 50-55%-ára tartanak igényt, annak ellenére, hogy a kiadó fekteti be a pénzét, azaz az anyagi részt, az író pedig a munkáját, azaz a szellemi részt. A kérdés csupán az, hogy mi, magyarok miképp adhatunk hozzá így bármit is a magyar kultúrához, ha az alkotásunknak megjelenni sincs esélye, miközben külföldi címek garmadája jelenik meg havonta a polcokon?

Hírdetés