Napkelte

Elérkezett a valódi napkelte ideje A holdsarló fénye című regényem számára. Igen, e nap, július 25. jelenti a könyv tényleges születésének időpontját, hiszen ez ideig még sohasem jelent meg teljes egészében a nyilvánosság előtt. A mai napon lenne édesanyám születésnapja is.

ahf_sunrise
R. Locksmith: Napkelte
– A kép Abhiram Prakash és Nagy Eszter fotóinak felhasználásával készült.

Sok mérföldkövet hagytunk magunk mögött a könyv és én, amíg eljutottunk eddig a pontig, ahol most vagyunk; közben voltak olyan időszakok, amikor úgy tűnt, igencsak meredek akadályok tornyosulnak előttünk, amelyeken meglehetősen nehéz lesz keresztüljutni.

Ám nem voltam egyedül.

Még ha időnként kerülőutat is kellett tennem, egyvalaki folyamatosan emlékeztetett, hogy ne adjam fel a célomat. Emellett időről időre megkerestetek, vagy kaptam egy kedves, érdeklődő levelet, és mindez a bátorítás erőt adott az állhatatos kitartáshoz. A jelzéseiteken keresztül tudtam ugyanis, hogy várjátok és szeretnétek megismerni a történet egészét.
Szeretném nektek megköszönni, hogy mindvégig itt voltatok a viszonylagos közelemben, és türelmesen megvártátok, amíg végső formába öntöm az alkotásom, és a viharos körülmények és lehetőségek között eldöntöm, végül miképp juttatom el hozzátok.

Még nem tudhatom, tetszik-e majd nektek a történet (további része). Ezt magatok dönthetitek el, amennyiben részleteiben megismeritek. Mindenesetre számomra olyan benyomást keltett átolvasás után a mű végső változata, mintha nem is fiktív, hanem létező események sora íródott volna meg általam, egy kozmikus csatorna közvetítésével. Mintha valahol messze valóban létezne ez a távoli fantasztikus világ, ahol a cselekmény zajlik, és a leírtak ténylegesen megtörténtek volna… Talán nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, ugyanis egykor egy ifjú kalocsai olvasóm már az első kötet elolvasása után is hasonlóképpen nyilatkozott: ő bizony szívesen élne a könyv világában.

Egyvalamit tudok most, mégpedig azt, hogy megcsináltuk! Igen, megcsináltuk! Épp ezért ezúttal azt mondom, ünnepeljünk együtt! Gondoljunk valami szépre, valami nagyszerű dologra ezen a napon! És ha ki szeretnétek fejteni az érzéseiteket vagy a véleményeteket, hát tegyétek meg!

Úgy érzem, ez a mai nap egyfajta fordulópont. Egy út valamiképpen véget ért, lezárult egy fejezet, ám egy egészen másik utazás veheti kezdetét. Hogy mit hoz a jövő, már rajtatok is áll, kedves olvasók. Kívántok-e még látni és olvasni hasonló alkotást tőlem? Ami engem illet, bizony lenne még miről írnom.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s